A tönköly búzafű magot sokféleképpen csíráztathatjuk. A legegyszerűbb a speciális csíráztató tálca használata. Az ebben található áztató- előcsíráztató pohárba, vagy ennek hiányában egy befőttes üvegbe öntünk kb. 2-3 marék tönköly búzafű magot. A poharat vagy az üveget feltöltjük vízzel úgy, hogy ellepje a magokat, majd még legalább 3 cm magasságú vízoszlopot rátöltünk. Erre azért van szükség, mert a vizet felvéve a magok megduzzadnak, és nem szabad, hogy ekkor szárazra kerüljenek. A lyukacsos tetőt ráhelyezve az edényt a szoba sötétebb részére helyezzük. Légmentesen lezárni nem szabad, akkor inkább hagyjuk nyitva a tetejét!

A magokat 12 óra pihenés után vesszük elő ismét. Ekkorra már láthatóan duzzadtabbak lettek, nem úszkálnak a vízben, kitöltik a teret. A lyukacsos tetőt szűrőként használva egyszerűen lefordítjuk a poharat, és hagyjuk kifolyni a még benne lévő vizet. Ehhez a művelethez használható bármilyen konyhai szűrő, szita, de lehetőleg ne fémet válasszunk.

a búzafű mag locsolása

Ezután ismét teleengedjük a poharat friss vízzel, és átöblítjük a magokat. Kevergetni, nyomogatni nem szabad, mert a csírakezdemények könnyen megsérülnek. Az öblítést és a víz leöntését kétszer ismételjük meg. Ezután lefordítva az edényt hagyjuk, hogy a szűrőn át kicsuroghasson a víz. Ebben az állapotban tartjuk a következő 12 órán keresztül, vagy egy éjszaka alatt.

Az előcsíráztató pohár lyukacsos tetejének van pereme, de ha befőttes üveget vagy más edényt használunk, akkor ügyelnünk kell arra, hogy ne zárjuk el a külvilágtól a lefordított edényt, szabadon ki tudjon csurogni a víz, és jusson elegendő levegő a magoknak. Ha a magok nem jutnak levegőhöz, akkor az a későbbiekben a penészedésükhöz fog vezetni.

a búzafű mag locsolása

Másnap reggel helyezzük át a magokat a csíráztató tálcába. A növesztő tálcába beletesszük a lyukacsos osztott tálcát, és vékonyan elterítünk rajta egy kis tőzeget, vagy humuszban gazdag, porhanyós erdei talajt. A földön egyenletesen elterítjük a tönköly magokat úgy, hogy egymáshoz érjenek, sőt a sűrűbb fű érdekében 2 szem magasságba egymáson is lehetnek. Mikor ezzel végeztünk, akkor még egy vékony földréteget szórhatunk a tejére, éppen csak annyit, hogy a magokat nagyjából ellepje. Öntözzük meg a veteményt, de tegyük alá a tálcát, ami felfogja a vizet. Ezután fedjük le a veteményünket a barna sötétítő tálcával. Tartsuk mindig szobahőmérsékleten a veteményünket.

a kelő búzafű képe

A továbbiakban már más dolgunk nincs is, mint gyönyörködni a gyorsan növekvő csírakezdeményekben, majd a fűben. Naponta egyszer, lehetőleg reggel öntözzük meg a veteményt kb. 2 dl vízzel, és hagyjuk, hogy a felesleg alul kicsurogjon. A második nap után levehetjük a sötétítő tálcát a tetejéről, hogy a növények fényhez jussanak, és szép zöldek legyenek.

a búzafű betakarítása

Körülbelül 7-10 nap múlva lesz megfelelő magasságú, és minőségű a búzafű. Ekkor egy éles késsel vagy konyhai ollóval vágjuk le a füvet, minél közelebb a földhöz. A legjobb, ha azonnal lepréseljük, de ha csak később van rá szükségünk, akkor nejlonzacskóba téve hűtőben még körülbelül egy hétig eltartható.

Forrás: Naturgold Kft.


LEXEN Healthy Juicer - kézi búzafűprés FEHÉR-ZÖLD
LEXEN Healthy Juicer - kézi búzafűprés FEHÉR-ZÖLD 2 év garancia

A legtöbb ember tisztában van a léfacsarás előnyeivel, de senki sem szereti szétszedni a búzafűprést, főleg nem szereti megtisztítani azt a facsarás végeztével.

A Healthy Juicer búzafűprés masszív, hatékony és ami a legjobb, egyszerűen használható és tisztítható.

A Healthy Juicer búzafűprést a Hippocrates Egészségügyi Intézet szabadalmazta és forgalmazza. (A Hippocrates Egészségügyi Intézet 1956 óta a világ egyik vezető alternatív egészségügyi központja.)

A LEXEN Healthy Juicer búzafűprés pillanatok alatt szétszedhető és tisztítható. Egyszerűen csak le kell öblíteni mosószeres vízzel. Nem tartalmaz fémszűrőt milliónyi lukkal, amibe beleragadnak a rostok és amit csak kefével lehet fáradságosan megtisztítani. A maradék száraz fű az első nyíláson távozik tisztán, minden nedvességtől mentesen.

Lexen kézi búzafűprés használati útmutató
Ár: 15.990 Ft
LEXEN Healthy Juicer - kézi búzafűprés FEHÉR-ZÖLD
Healthy Sprouter csíráztató tálca
Healthy Sprouter csíráztató tálca

Ezt a speciális csíráztató tálcát kifejezetten búzafű termesztéséhez fejlesztették ki, de rengeteg más magot is csíráztathatunk a segítségével.

  • Az átgondolt kialakítás révén kitűnően csíráznak benne a magvak, használatával a penészedés és a kiszáradás veszélye minimálisra csökken
  • A csíráztató felület úgy van kialakítva, hogy használója számára biztosítsa a folyamatos ellátást friss csírából, búzafűből
  • A tálca fel van osztva a napi szükséges búzafűlé adagnak megfelelő nagyságú részekre, ezért nincs más dolgunk, csak levágni az adott naphoz tartozó részt
  • Két különálló tálcából áll, ezért szakaszosan is telepíthetjük a magokat, ami feltétlenül szükséges a folyamatos ellátáshoz
  • Mindkét tálca négy részre van osztva, így összesen 8 napra előre tervezhetünk, és akár 8 féle magot is csíráztathatunk egyszerre
  • Használhatjuk föld nélküli, vagy föld segítségével történő csíráztatáshoz is
  • A legtöbb mag, pl. tönköly, rozs, árpa, búza, len, szezám, mustár, retek, hagyma, mungóbab, zsázsa vagy lucerna mag csíráztatására alkalmas
  • Egyszerűen összeállítható és szétszedhető, könnyű de erős műanyagból készült
  • Könnyen és gyorsan elmosható, tisztítható
Lexen Healthy Sprouter csíráztató tál használati útmutató
Ár: 9.990 Ft
Healthy Sprouter csíráztató tálca
Naturgold bio tönkölybúzafű mag
Naturgold bio tönkölybúzafű mag

A legősibb gabonafajta, amely kiváló csírázóképessége révén vitaminokban gazdag csírát, és tönköly - búzafüvet biztosít.

Ár: 299 Ft
Naturgold bio tönkölybúzafű mag
Vegasca földkeverék búzafű termesztéshez
Vegasca földkeverék búzafű termesztéshez

Fontos tápelemeket, ásványi anyagokat tartalmaz, melyek gyorsan felszívódnak a búzafűbe, egészségesen táplálva azt.

Használatával egyöntetűbb, sűrűbb, erősebb állományt kapunk. Ideális minden gabonafű, így a búzafű, árpafű, zabfű termesztéséhez, de a legtöbb szobanövényhez is.

Mesterséges kémiai anyagokat, növényvédőszereket és műtrágyákat nem tartalmaz, szemben más földkeverékekkel, virágföldekkel, ezért biogazdálkodáshoz kifejezetten ajánlott.

Ár: 450 Ft
Vegasca földkeverék búzafű termesztéshez

1. Megvásárolhatod a boltunkban:

A búzafűprések általában vannak raktáron,
de érdemes rákérdezned: (1) 217-3510

Nektár Biobolt

1092 Bp., Ferenc krt. 42.
Tel: (1) 217-3510
Nyitva: H-P 08-19h, Sz: 09-13h

2. Megrendelheted postai utánvételes csomagban:

A kiválasztott termékeket tedd be a kosárba, majd a "Kosár" menüpontban, az átvételi mód kiválasztása után menj a "Pénztár" gombra.

Ott a szállításhoz szükséges adataid megadása után nyomd meg a "Megrendelés" gombot!

A szállítási költség:

0 - 49.999 Ft-ig 1.690 Ft / csomag
50.000 Ft-tól 990 Ft / csomag

Egy csomag súlya maximum 30 kg lehet! Ha ennél több amit megrendelsz,
akkor azt több csomagban, többszörös szállítási díj ellenében tudjuk küldeni.

A termék a rendeléstlől számítva 1-3 munkanapon belül várható.